NFZ100 – film

Az NFZ története címszavakban

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar százéves történetét öt rövid összeállításban mutatjuk be.

Az első két évtized
[1923–1943]

 

1923. április 5-én tartja a Székesfővárosi Zenekar első nyilvános fellépését Bor Dezső alapító karnagy vezényletével a Pesti Vigadó Nagytermében.
Már az első évadban közel százötven koncertet ad az együttes, főleg az Állatkertben és a Gellért-fürdő Márvány-termében vasárnaponként.
A Magyar Rádióban közvetített első szimfonikus együttes a Székesfővárosi Zenekar.
1927-ben indul a zenekar ingyenes szabadtéri hangversenysorozata a Városligeti Iparcsarnoknál.
A nagyszabású jubileumi koncertet a Vigadóban, ezredik ünnepi hangversenyüket pedig a Ligetben tartják meg.
1934-től a nyári hangversenyek új népszerű szabadtéri helyszíne a Károlyi-kert.
A zenekar 15. jubileumáig 505 zeneszerző 1936 művét adják elő nagy sikerrel.
Bartók Béla magyarországi búcsúkoncertjén a Székesfővárosi Zenekarral lép fel.
Willem Mengelberg, a világhírű holland dirigens öt koncerten Beethoven összes szimfóniáját vezényli.

A második két évtized
[1943–1963]

 

A Székesfővárosi Zenekar a második világháború idején is rendszeresen fellép egészen ’44 őszéig. A Pesti Vigadóban például 1943-ban Beethoven Missa Solemnisét játszák a Budapesti Kórussal együtt.
1947 júniusában a zenekar ausztriai turnéra vállalkozik. A bécsi Konzerthausban Fricsay Ferenc és Somogyi László vezényletével két koncerten is nagy sikert aratnak.
Az 1952-ben létrejött Országos Filharmónia keretében Magyar Állami Hangversenyzenekar néven működik tovább az együttes. A vezető karmester Ferencsik János lesz.
Az ÁHZ 1955 májusában a Prágai Tavaszra is eljut.
1957-ben jön létre a világhírű Magyar Kamarazenekar az ÁHZ koncertmestere, Tátrai Vilmos irányításával.
Decemberben Kodály Zoltán 75. születésnapja alkalmából a Hangversenyzenekar három koncerttel is köszönti a mestert.
A következő év nyarán adja az ÁHZ első szabadtéri koncertjét Beethoven műveiből Martonvásáron.
A 60-as évektől egyre több külföldi turnét tart az együttes, többek között Angliában és Franciaországban is.

A harmadik két évtized
[1963–1983]

 

1963-ban az idős Sztravinszkij vezényli Zsoltárszimfóniáját az Erkel Színházban.
Arthur Rubinstein, a világhírű zongoraművész Chopin és Brahms egy-egy zongoraversenyét játssza az ÁHZ-val az Erkel közönségének.
Benjamin Britten angol zeneszerző Peter Pears tenorral együtt érkezik Budapestre, hogy közös koncerten adják elő a komponista Háborús requiem című művét.
David Ojsztrah 1972-ben hegedűművészként és karmesterként is elvarázsolja a Zeneakadémia publikumát.
1974 márciusában a zenekar Tokióba utazik, és nagy sikerű turnét tart Japánban.
1975 augusztusában az ÁHZ Ránki Dezső közreműködésével az ausztriai Villachban köszönti
ünnepi koncerttel Leonard Bernsteint.
Az Állami Hangversenyzenekar fennállásának fél évszázados jubileumán Ferencsik János így nyilatkozik az együttesről: „Ennél az ötven évnél ott voltam, ismerem őket a születésüktől kezdve.”
Az ÁHZ a 80-as években sikerrel folytatja külföldi turnéit. 1982-ben többek között Athénban, 1983-ban pedig Kijevben is fellépnek.

A negyedik két évtized
[1983–2003]

 

1984-ben, 77 éves korában meghal Ferencsik János. A nemzetközi hírű karmester eltávozása után a zenekar sokáig vezető nélkül marad.
Az ÁHZ 1985 végén a Carnegie Hallban lép fel Fischer Ádám vezényletével.
Egy évvel később Lamberto Gardelli lesz az együttes első vendégkarmestere.
1987-től Kobayashi Ken-Ichiro vállalja a zeneigazgatói tisztséget. A japán dirigens 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió első nemzetközi karmesterversenyét, ekkor vált a hazai közönség kedvencévé.
Az ÁHZ 1988-ban a Bécsi Filharmonikusok legendás újévi koncertjeinek helyszínén, a Musikverein Aranytermében ad nagy sikerű koncertet.
A zenekar 1993-ban fennállásának hetvenedik évfordulóját, 1994-ben pedig Kobayashi Ken-Ichiro húsz éves művészi jubileumát ünnepli.
A tokiói Osaka Dome 1997-ben nagyszabású koncerten látja vendégül José Carreras, Diana Ross és Plácido Domingo trióját az Állami Hangversenyzenekar kíséretében, amely a következő évben nevet változat, és Nemzeti Filharmonikus Zenekarként működik tovább.
Az együttes új vezetője 1997 őszétől Kocsis Zoltán lesz. A világhírű zongoraművész és karmester először zeneigazgatóként, majd 2002-től főzeneigazgatóként sikert sikerre halmozva formálja újra a zenekart.

Az ötödik két évtized
[2003–2023]

 

2005-ben avatják fel a Művészetek Palotáját. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ünnepélyes nyitókoncertjén Mozart-művek csendülnek fel Rost Andrea közreműködésével, Kocsis Zoltán vezényletével.
2007-ben a világhírű színművész, Sir Roger Moore az UNICEF nemzetközi jószolgálati nagyköveteként az NFZ-vel együtt ad jótékonysági koncertet, ahol Saint-Saëns Az állatok farsangja című művének narrátoraként lép színpadra.
A 2011-es Liszt-év egyik kiemelkedő eseményeként a zenekar a Vatikánba látogat, hogy XVI. Benedek pápa jelenlétében Kocsis Zoltán vezényletével ünnepi műsort adjon elő.
A Kocsis-korszak egyik legizgalmasabb vállalkozása, hogy az együttes műsorra tűzi Richard Strauss ritkán hallható operáit parádés szereposztásban és különleges rendezésben.
2016. november 6-án hosszú betegség után meghal Kocsis Zoltán, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar művésze. Szimbolikus jelentőségű, hogy éppen ezen a napon ad a zenekar Bartók-koncertet Sanghajban.
Kocsis Zoltán zeneigazgatói helyét az NFZ korábbi első karmestere, Hamar Zsolt tölti be 2017 márciusától 2020 augusztusáig. Vezetésével a zenekar az európai turnék mellett többek között a kínai Vuhanban is nagy sikerrel szerepel.
A 2020-ban kitörő koronavírus-járvány miatt sajnos az együttes számos koncertje elmarad. Annál nagyobb aztán a viszontlátás öröme, még ha biztonsági okokból sokszor maszkban is lépnek fel a muzsikusok.
2021-ben Kocsis Zoltán születésnapján hagyományteremtő céllal megszületik A magyar klasszikus zene napja. A változatos koncertsorozat keretében az NFZ a Zeneakadémián játszik Devich Gergely és Madaras Gergely közreműködésével.
A zenekar 99. évadában idén olyan világsztárok működnek közre, mint François Leleux, Julian Rachlin, Charles Olivieri-Munroe vagy Keri-Lynn Wilson.

Filmhíradók

A Nemzeti Filmintézet Filmarchívumában az alábbi tizenegy filmhíradó szól részben vagy egészében a Székesfővárosi Zenekarról, illetve az Állami Hangversenyzenekarról.

Willem Mengelberg, holland karmester vendégszereplése
1943. január

Nyári hangversenyek a Károlyi-kertben
1944. július

Kommunista művészek nagygyűlése a Zeneakadémián
1945. szeptember


A 0:10–0:17 közötti blokk szól a zenekarról.

A Székesfővárosi Zenekar Prágában
1949. július

Ünnepi hangverseny Weiner Leó 70. születésnapja alkalmából
1955. május

A kis karmester Budapesten / Roberto Benzi
1957. július

Kodály Zoltán 75 éves
1957. december

A Vörösmarty téri Kultúrcentrum
1977. december


A 7:21–9:09 közötti blokk szól a zenekarról.

Hungaroton Hanglemez Hetek
1979. október
Itt a zenekar nem jelenik meg, csak az egyik lemezen szól az ő felvételük.

Az Állami Hangversenyzenekar jubileuma
1981. január

Kobajasi Kenicsiró a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén
1987. március

Filharmonikusok