100 év képekben

Herboly Domonkos
/ fotó: Csibi Szilvia

Kedves Olvasók!

 

Száz évvel ezelőtt Budapesten Székesfővárosi Zenekar néven olyan együttes alakult meg, amelynek jellegzetességei – s ezt bátran állíthatjuk – minden szempontból eltérnek a mai Nemzeti Filharmonikusok fő vonásaitól. Mi az, amit az egymást követő muzsikusgenerációk egy történelmi megpróbáltatásokban sem szűkölködő, eseménydús évszázad során sikeresen adtak tovább utódjaiknak, s ami ilyenformán eljutva hozzánk s a mi gondjainkra bízva a jelenben hétköznapjaink és ünnepeink féltve őrzött kincse és meghatározó ideálja? Aligha tévedünk, ha azt válaszoljuk: a magyar klasszikus zene hagyománya, a magyar szimfonikus zenekari kultúra az az érték, amelynek őrzése és fejlesztése céljából annak idején néhány tucatnyi muzsikus szövetkezett, s amely ma nekünk, kései követőiknek is szívügyünk és növekvő büszkeségünk tárgya.

A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójaként végtelenül hálás vagyok a sorsnak azért, mert számomra jutott osztályrészül a megtisztelő lehetőség, hogy köszönthetem a zenekart születésének 100. évfordulóján, és persze úgy vélem, sokakkal osztozom ezen a kiváltságon, hiszen szerencsés a közönség is – a mi közönségünk –, hogy velünk együtt élheti át ezt a magyar zenei interpretációtörténet egésze szempontjából kivételes örömünnepet. Hálás vagyok az intézményeknek, amelyek munkájukkal és támogatásukkal segítették albumunk létrejöttét, és hiszem, hogy száz esztendő képei: a dokumentumok, melyeket e kötetben átnyújtunk az Olvasónak, a magyar művelődés történetének egy fontos és sikerekben gazdag, megismerésre méltó fejezetéről tudósítanak. Szép és tanulságos perceket kívánok mindazoknak, akik centenáriumi fotóalbumunkat lapozgatják!

 

Herboly Domonkos,
a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója

Filharmonikusok