Zenekarvezetők

Bor Dezső

A Nemzeti Zenedében folytatott hegedűtanulmányok után katonazenésznek jelentkezett, és trombitát, majd vezénylést tanult. Leszerelve előbb a MÁV-nál, később a Fővárosi Könyvtárban dolgozott. Az I. világháborúban ismét katonazenész lett. A háború után visszatért a Fővárosi Könyvtár kötelékébe – ennek utódából, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból kényszernyugdíjazták 1949-ben. Életrajzának meghatározó mozzanata, hogy zenekaralapítói, -vezetői és karmesteri tevékenységét mindvégig tisztviselői munkája mellett végezte.

Somogyi László

Kodálynál végzett zeneszerzést, majd Hermann Scherchen tanítványa lett Brüsszelben. 1932-től 1936-ig a BHZ hegedűse volt, karmesterként első koncertjét 1936-ban adta. 1945 és 1950 között volt a Székesfővárosi Zenekar karmestere. 1949-ben a Zeneakadémia karmesterképzőjének vezetője lett, 1951 és 1956 között a Rádiózenekar élén állt. A forradalom után emigrált, előbb Nyugat-Európában, majd a hatvanas évektől Amerikában, a Rochesteri Szimfonikusok zeneigazgatójaként dolgozott. 1970-től haláláig Genfben élt.

Fricsay Ferenc

Zeneakadémiai éveiben Bartók, Kodály, Weiner és Dohnányi növendéke volt. 1945-ben Somogyi Lászlóval egyszerre nevezték ki a Székesfővárosi Zenekar karmesterévé. Ketten párhuzamosan irányították az együttest – nem konfliktusmentesen – 1947-ig, amikor egy polgármesteri határozattal a zenetudós dr. Bartha Dénes lett az együttes művészeti vezetője. Fricsay, aki még 1947-ben emigrált, életének hátralévő részét jórészt Németországban töltötte (1954/55-ben a Houstoni Szimfonikusok élén állt), és világhírű karmesterré vált. Az ötvenes évektől korai haláláig készült Mozart-, Beethoven-, Bartók-felvételei máig etalonnak számítanak.

Ferencsik János

Az ötvenes évek eleje fontos változásokat hozott. A Székesfővárosi Zenekar 1952-ben új nevet kapott: ettől kezdve Magyar Állami Hangversenyzenekarként ismerték az együttest. 1953-ban Ferencsik János lett a zenekar főzeneigazgatója. Ezzel egyidejűleg a karmester a Magyar Állami Operaháznak is élére került. A Székesfővárosi Zenekart akkor már több mint húsz esztendeje, 1932 óta vezényelte. Ferencsik széles látókörű, nagy műveltségű, különleges formátumú muzsikus volt, akinek nagyságrendjét jelzi, hogy már fiatalon Bayreuthban dolgozott korrepetitorként, később a Salzburgi Ünnepi Játékokon is többször megfordult. Tanított a Nemzeti Zenedében, ahol korábban maga is tanulmányait végezte, Lajtha László növendékeként. Az Állami Hangversenyzenekar – népszerű nevén az ÁHZ – Ferencsik vezetésével vált Magyarország legkiemelkedőbb zenekarává, világszerte megbecsült együttessé. Korszaka, amely 1984-ben bekövetkezett haláláig tartott, a zenekar első igazi, nagy fénykora volt. Ferencsiket a bécsi klasszikusok elismert interpretátoraként tartotta számon a közvélekedés, ám Bartók és Kodály alkotásait, valamint a modern magyar zenét is elkötelezetten tolmácsolta.

„Bármikor, amikor zenekar elé álltam, az volt az első dolgom, hogy az együttest megnyerjem. […] A zenekar sok-sok, hangszert kezelő egyedből áll, akiket a karmesternek egyénileg és összességükben is meg kell győznie önnön igazáról. A zenekari tagok, akik a hangszereken játszanak, művésztársak. Úgy kell bánni velük, hogy mindenki érezze: ennek a karmesternek igaza van; valóban így kell, csakis így lehet játszani. Akkor szívesen játszanak vele. Ez a mesterség lélektani oldala.”
Az idős Ferencsik János szavai.

Lukács Ervin

Ferencsik mellett fontos szereplője volt a zenekar mindennapjainak Lukács Ervin, a nagy kultúrájú, kifinomult ízlésű dirigens, az 1962-es III. Római Nemzetközi Karmesterverseny győztese, aki sok éven át rendszeresen vezényelte az Állami Hangversenyzenekart, és nemegyszer turnékon is váltótársa volt a koncertek többségét irányító főzeneigazgatónak. 1991 és 1994 között az ÁHZ zeneigazgatójaként működött.

Kobayashi Ken-Ichiro

Kobayashi Ken-Ichiro sorsa 1974-től összeforrt a magyar zeneélettel. Ebben az évben nyerte meg a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét, s vált a közönség kedvencévé. Ettől kezdve minden magyar zenekar szívesen látta – az ÁHZ-t is sokszor vezényelte forró hangulatú hangversenyeken. Ferencsik halálát követően 1987 és 1992 között ő volt az együttes vezető karmestere, 1992 óta pedig az örökös tiszteletbeli elnökkarnagyi cím birtokosa.

Kocsis Zoltán

1997-ben új korszak kezdődött az Állami Hangversenyzenekar életében. Az együttes vezetését Kocsis Zoltán vette át, aki Kovács Gézával, a zenekar főigazgatójával együttműködésben új alapokra helyezte a muzsikusközösség működését. A cél egy minden szempontból modern, az ezredforduló követelményeinek mind a művészi koncepció tekintetében, mind az előadások színvonala terén, mind pedig szervezeti struktúrájában tökéletesen megfelelő, világklasszis szimfonikus zenekar létrehozása volt. A régi és az újonnan jelentkező muzsikusoknak egyaránt próbajátékon kellett számot adniuk tudásukról, s ez a zenekar átalakulását hozta magával. Az eredmény Kocsis maximalizmusát igazolta, olyan hazai és nemzetközi presztízst teremtve meg a zenekar számára, amely a hőskorban learatott elismeréseket is túlszárnyalta. Mindehhez 1998-ban névváltozás kapcsolódott: a korábbi ÁHZ Nemzeti Filharmonikus Zenekar néven folytatta működését, az Állami Énekkar a Nemzeti Énekkar nevet kapta, s vezetését Antal Mátyás vette át, aki korábban fuvolásként sok évet töltött az ÁHZ kötelékében. A két együttes közös neve ettől kezdve a Nemzeti Filharmonikusok.

A zenekar harmadik, legutóbbi korszakára mindmáig legerőteljesebben Kocsis Zoltán munkássága nyomta rá bélyegét, hiszen a korszakos jelentőségű zongoraművész-karmester közel két évtizeden át dolgozott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén. Páratlan zeneisége, stílusismerete, legendás memóriája, szuggesztivitása, megalkuvást nem ismerő maximalizmusa egyszerre volt folyamatos ösztönzés és állandó próbatétel a zenekar muzsikusai számára: ellenállhatatlan, felfelé húzó erő, melynek meg kellett felelni.

Hamar Zsolt

Hamar Zsolt, a Magyar Televízió 8. Nemzetközi Karmesterversenyének II. díjasa és közönségdíjasa – aki a Zeneakadémián Petrovics Emil zeneszerzés-növendéke volt, a karmesteri művészetet pedig Lukács Ervintől és Gál Tamástól tanulta – huszonkilenc évesen, 1997 őszén, Kocsis Zoltán főzeneigazgató meghívására lett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar első állandó karmestere. 2000-ig maradt az együttes kötelékében: ekkor a pécsi Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója lett, 2001-től pedig a Magyar Állami Operaházban is rendszeresen fellépett.

Vashegyi György

Vashegyi György a budapesti Zeneakadémián 1993-ban szerzett karmester szakon diplomát. Több alkalommal részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain, az ő hatásukra kezdett el érdeklődni a historikus előadásmód iránt. 1990-ben megalapította a Purcell Kórust, 1991-ben az Orfeo Zenekart. Ezek élén az elmúlt harminc évben számtalan jelentős opera- és oratóriumprodukciót, kantáta- és zenekari műsort hozott létre. Repertoárjuk Gesualdótól Mendelssohnig megközelítőleg 250 évet fog át: Bach passiói és oratóriumai, kantátái, motettái állandóan megtalálhatóak műsorukon, akárcsak Monteverdi, Purcell, Rameau, Händel, Mozart, Haydn és Mendelssohn művei.
A több mint harmincéves koncertező múlttal rendelkező karmester, zenetudós és pedagógus, a tevékenységében és érdeklődésében egyaránt rendkívül sokoldalú Vashegyi György 2022 őszétől vezeti a Nemzeti Filharmonikusokat. A karmester négy évre vállalta feladatát, ragaszkodva ahhoz a feltételhez, hogy a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar titkos szavazáson nyilvánítson véleményt személyéről. A kórus 96, a zenekar 98 százalékos többséggel állt Vashegyi György mellé, munkáját tehát teljes legitimitással kezdhette meg.